Hivatalos: Pécsi Ármin a Liverpool kapusa!

A Liverpool is bejelentette.

A magyar válogatott korábbi kapusedzője, Lippai József a Mandinernek elemezte Pécsi Ármin Liverpoolba igazolását, valamint kitért a Vasas tehetségére, aki szintén nagy jövő előtt áll.
Ahogy azt a Mandiner is megírta, a labdarúgó NB I legutóbbi idényében ezüstérmet szerző Puskás Akadémia 20 éves magyar kapusa, Pécsi Ármin júliustól a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató angol bajnok Liverpoolban folytatja a pályafutását. A fiatal tehetségről, valamint a kapusposzt átalakulásáról a magyar válogatott korábbi kapusedzőjével, Gulácsi Péter nevelőedzőjével, Lippai Józseffel beszélgettünk, aki jelenleg a Vasas második csapatának a kapusedzője.
Ezt is ajánljuk a témában
A Liverpool is bejelentette.
Bár Lippai kezei alatt nem pallérozódott Pécsi, utánpótláskorában sokszor látta őt védeni a Puskás Akadémiában.
Nálam mindig a fej az első, és Ármin fejben nagyon erős. Engem egy picit Gulára emlékeztet. Nagyon tudatosan készült arra, hogy kapus legyen, a Puskás Akadémia pedig nagyon jól építette fel. Jobbal és ballal is nagyon ügyes, szóval biztos vagyok benne, hogy a Liverpoolnál hosszútávon számolnak vele, mert extrák az erényei”
– fogalmazott az 59 éves szakember. Hozzátette: Pécsi eddigi karrierjében nagyon fontos tényező volt, hogy fiatal kora ellenére folyamatos játéklehetőséget kapott a PAFC-ban. Úgy látja, sok élvonalbeli együttes nem meri betenni a fiataljait egy ilyen kiélezett, 12 csapatos bajnokságban, de Pécsi példája jól mutatja, hogy egy 20 évessel a kapuban is lehet harcolni a célokért, a Puskás esetében pedig egyenesen a bajnoki címért.
Megelőlegezett bizalommal ír Pécsi Árminról az msn.com egyik szakírója. William Comish szerint a Felcsútról igazolt magyar tehetség személyében a Liverpoolnak lett egy olyan játékosa, akiben minden megvan ahhoz, hogy potenciálisan felülmúlja a spanyol világklasszis kapus, David de Gea eredményeit.
„Egy percig csöndben voltam” – nyilatkozta újságíróknak a Liverpool újdonsült hálóőre, aki kulisszatitkokat is elárult a klubváltásáról.
Pécsi 2023 nyarán a másodosztályú Csákvárhoz került kölcsönbe, így amikor néhány hónappal később visszatért Felcsútra, már volt 18 NB II-es bajnoki a lábában.
Ideális játékos-pályafutást építettek fel neki húszéves korára. Így kell valakit bevezetni a profi futballba! Ha a szülői mellett a szakmai háttér, a tehetség és a menedzselés is rendben van, akkor extra dolgot lehet a kapusokból kihozni Magyarországon. Szerintem kapusfronton még mindig jól nézünk ki”
– jelentette ki Lippai.
„Gula, Dibusz és Szappanos is 90-es születésű, tehát nagyjából egyszerre fognak kiöregedni, Gulácsi például már el is köszönt a válogatottól. Ezért is örülök annak, hogy Tóth Balázs Azerbajdzsán ellen debütált. Ő 97-es, aztán itt van Ármin, akit Liverpoolban építenének fel. Tehát most már a láthatáron van a következő generáció, amire szüksége van a magyar futballnak. És ott van még, ugye Yaakobishvili Áron is, aki eddig a magyar utánpótlás-válogatottakban védett.
Visszatérve a Liverpool új magyar kapusára, Lippai szerint kulcsfontosságú lesz, hogy hogyan és hol fogják versenyeztetni őt. Balajcza Szabolcs, a Puskás Akadémia kapusedzője korábban elmondta, az a terv, hogy az első idényben marad a Vörösöknél, aztán a következő, 2026–2027-es kiírásra kölcsönadják jelentős célokért küzdő, elitbajnokságban szereplő klubnak.
Ezt is ajánljuk a témában
Balajcza Szabolcs kapusedző sok új részletet osztott meg.
„Azért nem adják most kölcsön, mert fel akarják fizikailag építeni – mondta Lippai. – Nem csodálkoznék rajta, ha fél éven belül rápakolnának úgy négy-hat kiló izmot. Csak hát itt jön a neheze, hogy ez úgy kerüljön rá, hogy közben megmaradjon a sebessége, a hajlékonysága, a ruganyossága és a dinamikája. Ez nehéz feladat, és nehogy valaki azt higgye, hogy majd gyorsan rápakolnak egy vödör izmot és akkor minden rendben van, mert nem így működik. Fontos lesz ebben a Liverpool szerepe.”
Pécsinek tehát összejött a nagy ugrás, de rajta kívül is vannak még olyan tehetséges fiatal magyar kapusok, akik hamarosan követhetik a példáját. Lippai szerint az egyiküket Angyalföldön találjuk.
A következő, akiben én nagyon extrát látok, az Molnár Zsombor. Az utolsó két meccsen védett a Vasasban, korábban pedig Újpesten volt kölcsönben és az NB I-ben játszott. Szerintem az ország legszebben védő kapusa. Ha jól menedzselik és jól megtalálják az útját, akkor nagyon sok lehet benne. Ő most 21 éves, és szerintem a nyártól a Vasas első számú kapusa lesz. Ő az, akit én most nagyon-nagyon sokra tartok, és akiből egy jó kapust lehet faragni.”
Általános vélekedés, hogy a magyarok mindig jó kapusokat nevelnek ki, Pécsi Ármin például Gulácsi Péter és Bogdán Ádám után rövid időn belül már a harmadik, aki megmutathatja magát Liverpoolban. Az UEFA kapusedzői képesítéssel rendelkező Lippai szerint – aki korábban az MLSZ megbízásából több kapusedző-tanfolyamot is levezényelt – ma már minden kapusedző ugyanazt az UEFA kapusedzői képzést végzi el, így nagyjából mindenki ugyanazt oktatja. Ennek ellenére ő is úgy érzi, a magyar kapusképzés valamivel jobbnak mondható, mint sok más országban, de hogy pontosan miben tartunk előrébb, azt nehéz lenne meghatározni.
A kapusposzt az utóbbi öt-tíz évben rengeteget változott, a lábbal való játék például hatalmas szerepet kapott.
Manuel Neuer napjaink egyik legjobban passzoló kapusa
„Ma már a kapusoknak kell szinte az emberfórt kialakítani. Mikor volt a mi időnkben középre felpassz? Ha a kapus középen megjátszotta a hatost, leszedték a fejét. Most meg tízből hatszor az a feladata, hogy játssza meg. Sok mindenben változott a poszt, de főleg a lábbal való játékban, mivel minden tekintetben a tizenegyedik mezőnyjátékosnak kell lenni.”
Az egyik legismertebb futballhoz köthető íratlan szabály, hogy a védőnek tilos kapuval szembe hazaadnia a labdát, nehogy véletlenül öngól legyen. Ez 2025-ben már nem így van.
„Most már ott tartunk, hogy miért ne, oldja meg a kapus! Ha meg nem tudja, akkor kikerül. Ennyire egyszerű. Ma már olyan megoldásokat látni kapusoktól, hogy leesik az állad. Nekem ez tetszik, jó dolog.”
Felvetődik a kérdés, hogy vajon nem estek-e már át a ló túloldalára a kapusok azzal, hogy ilyen sok kockázatot vállalnak lábbal. Közelmúltbeli példa erre Dibusz hibája, aki a svédek ellen passzolta el a labdát, amiből egyből gólt is kapott a válogatott.
„Van benne igazság, de az edzőtől függ, hogy mit követel meg a kapusától.
Néha már a kapus akarja megváltani a világot, amire szerintem nincs szükség, mert ott van még előtte tíz ember, akik közelebb vannak az ellenfél kapujához, mint ő.”
Ahogy említettük: Lippainál nevelkedett Gulácsi Péter, és annak idején az ő kezei közül került ki Liverpoolba, ahol ugyan az első csapatban végül nem védett, de Németországban megtalálta a számításait.
„Én innen messziről is nagyon-nagyon gratulálok neki a komplett pályafutásához” – üzente Lippai, aki szerint óriási dolog, hogy Gulácsi Lipcsében ekkora karriert futott be, és emellett 58-szor védhette a válogatott kapuját.
Fotó: liverpoolfc.com